Nőtt a takarékok piaci része a bankszektorban

A vállalati forinthitelezésben és a lakossági forintbetét-gyűjtésben is jobb teljesítményt nyújtott a hitelintézeti átlagnál a takarékszektor, ezen belül a Takarékszövetkezeti Integráció 105 tagintézménye – írta friss bejegyzésében a Magyar Takarék Blog a májusi adatokra hivatkozva.

Az Integráció fennmaradó – bár az előző évihez képest csökkenő – nyereségessége révén továbbra is stabil a tőkehelyzet, a TakarékBank nélkül számolt saját tőke 6 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit, derült ki az Integráció friss számaiból.
Aktivitásuknak köszönhetően mind nagyobb szeletet hasítanak ki a banki piaci tortából a takarékok. A május végiszámok szerint valamivel meghaladja a 6 százalékot a Takarékszövetkezeti Integráció TakarékBankkal együttes piaci része. A tavaly június elejétől integrációs taggá vált központi bank adatát nem számítva az Integráció  összesített mérlegfőösszege csaknem 7 százalékkal, 1496 milliárd forintra nőtt az előző év hasonló időszakához képest.
A vállalkozói kihelyezéseknél a hitelezési aktivitás is kedvező. Az egy évvel korábbi adatokkal összevetve a szövetkezeti hitelintézetek nettó (azaz értékvesztéssel csökkentett) vállalati hitelállománya 1,25 százalékkal nőtt, miközben a hitelintézeteké összességében az egy évvel korábbi szint 94 százalékára esett vissza. A Takarékszövetkezeti Integráció 225 milliárd forintra rúgó nettó vállalati kihelyezései 2013. május végén lényegében az egy évvel korábbi szinten stabilizálódtak, ám a visszaeső banki hitelezés miatt az Integráció (TakarékBank nélkül számított) piaci része így is növekedett: 8,7 százalékos lett az egy évvel korábbi 8,2 helyett. A vállalkozói kihelyezéseknek lökést adhat a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja is, ugyanakkor a június végén elfogadott új integrációs törvényből fakadó leterheltségnek és a már elindult központosításnak lehetnek hátrányos hatásai is. A nagyobb értékű, kockázatos kihelyezések központi engedélyeztetése például lassíthatja az MNB hitelprogramjának keretében zajló hitelbírálatot.
Miközben a bankoknál – többek között az állampapírok elszívó hatása miatt – összességében csökkeni kezdett a lakossági betétállomány, és a visszaesés a PSZÁF szerint májusban 1,2 százalékos volt, a takarékok állják a sarat. Május végén a takarékszövetkezeti szektor lakosságtól származó forintbetétje 1253 milliárdra rúgott, ami csaknem ötöde a teljes banki állománynak. A takarékok egyébként az összes (lakossági és vállalati) betétek 10 százalékát kezelik.
A szektoron belül a Takarékszövetkezeti Integráció 105 tagintézményére (beleértve a tagbankokat is) 1295 milliárd forintnyi betétet bíztak az ügyfelek, az állomány mintegy  83 százaléka a lakosságtól érkező forintbetét. Az Integráción belül a betétek összességében 9,1 százalékkal gyarapodtak, ezen belül a háztartások forint-megtakarításai 7,5 százalékkal voltak magasabb szinten idén májusban, mint egy évvel korábban. A növekedési ütem az összes betétek, továbbá a vállalati és lakossági forintbetétek esetében is meghaladta a banki átlagot.
A Takarékszövetkezeti Integráció továbbra is nyereséges, ugyanakkor az elhúzódó válság és a fizetési nehézségek, az emelkedő adóterhek és egyéb jogszabályokban előírt díjterhelés (például a tranzakciós illeték) növekedése rányomta bélyegét az adózás előtti és az adózás utáni eredmény nagyságára is. Az Integrációba tartozó hitelintézetek összesített adózás utáni eredménye 2013. május végén 5,4 milliárd forint volt. A központi bank profitját figyelmen kívül hagyva az Integráció 4,3 milliárd forint nettó nyereséget ért el, ami az egy évvel korábbi szint 78 százaléka. A tartós nyereségességnek köszönhetően azonban stabil az Integráció tőkehelyzete, az összesített saját tőke május végén 125 milliárd forint volt, 6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

CsatolmányMéret
OTSZ 0729.doc2.47 MB