Útba esik jövet-menet

Útba esett. És akik arra jártak, azoknak megtetszett. Nem csoda. Ezerhatszáz bankfiók, egymillió betétes, hétezer munkavállaló, 1500 milliárdos mérlegfőösszeg. Három évig vártak, aztán hirtelen kezdték el ócsárolni azt, amire már régen szemet vetettek. Azt mondták a megkívánt prédára, hogy tőke- és hitel megfelelési mutatója rossz, nem elég szervezett, az informatikai háttere elavult, üzlet- és termékpolitikája korszerűtlen stb..

Igen, a takarékszövetkezetekről, a takarékszövetkezeti integrációról és a Magyar Takarékszövetkezeti Bankról beszélek. Ez a rendszer úgy rossz, ahogy van – mondták az állami emberek, tehát azonnal meg kell menteni. És ebben a nehéz helyzetben jött állam bácsi: „kimentette” a bajbajutottakat, „megvédte” a kisvállalkozók és nyugdíjasok betéteit, és ígéri, hogy a jövőben serkenti a szövetkezetek hitelezési hajlandóságát. Ja, és ad még 100 milliárdot is; ugyan nem tudni, honnan és mire, de mindig jó a pénz a háznál. Tény: a rendszerszinten nyereséges takarékszövetkezeti szisztéma korszerűsítésre szorul, de az időszerű modernizációs kérdéseket a szövetkezetek – százezernyi magántulajdonos társas vállalkozásaiként – saját döntéseikkel is képesek megoldani. Nem kell az állam pénze, és főként nem az állam erőszakos, antidemokratikus beavatkozása. A megmentő szerepében tetszelgő lomha és körülményes Magyar Posta (2012. évi mérleg szerinti vesztesége: 3,3 milliárd forint) testidegen a szövetkezeti rendszerben. Kistelepüléseken érdemes együttműködni vele termékek és szolgáltatások értékesítésében, de csakis önként és üzleti alapon. Tulajdonosként nem elfogadható a jelenléte.
És hogy a takarékszövetkezetek el ne herdálják a saját munkájuk és tulajdonosaik által fél évszázad alatt összerakott vagyont, valamint a nem kért 100 milliárdot, a bankjuk többségi állami tulajdonlásán túl még kaptak a nyakukba egy új – a cikk írásának időpontjában azonosíthatatlan székhelyű – integrációs szervezetet is, olyat, amelyben a szövetkezetek képviselői nem szerezhettek helyet. „Engedd be a tótot, és kiver a házadból”? Alig egy éve a takarékszövetkezetek jóhiszeműen beengedték rendszerükbe kisebbségi tulajdonosként a Magyar Fejlesztési Bankot, most pedig a Magyar Posta törvény általi beerőszakolásával a szövetkezeti hitelintézetek elvesztették többségi részesedésüket a saját bankjukban, a Magyar Takarékszövetkezeti Bankban, amit ők gründoltak maguknak évtizedekig félretett pénzükből. Most egy mozdulattal elvették tőlük. Nem túloznak, akik erőszakos államosításról beszélnek. Ilyen Magyarországon utoljára 1947-ben történt, amikor pártutasításra számos bankhoz miniszteri biztost rendeltek ki, majd az év végére meg is történt a teljes körű állami tulajdonlás.
Most nem miniszteri biztos, hanem kormánybiztos vezényli az állami birtokbavételt, és már nem a Magyar Kommunista Párt Bankszervező Bizottsága, hanem a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) osztja a parancsokat. Egy olyan jogi személy (intézményvédelmi alap), amelynek elektronikus postacíme egy bizonytalan sorsú, offshore hátterű korlátolt felelősségű társaságot és gyanús céghálót takar. Erre az e-mail címre kell a szövetkezeteknek napokon belül megküldeni a banki és üzleti titkokat tartalmazó adatsorokat. Az sem zavar senkit, hogy egy ügyes rész- vénycserével az egész vagyonkonfiskálást levezető kormánybiztos által vezetett EHPSZ, Első Hazai Pénzügyi Szolgáltatásfejlesztési Kft. is tulajdonrészt szerzett a szövetkezeti bankban. Nem szemérmesek az új részvényvadászok: már három „lábbal” állnak a Takarékbankban: Magyar Fejlesztési Bank, Magyar Posta és a kormánybiztos ügyvezetése alatt álló EHPSZ Kft.
Einstand. A szónak több jelentése van, de én a több mint százéves Molnár Ferenc-i értelmezést tartom originálisnak és ideillőnek: „Ez különleges pesti gyerekszó. Mikor valamelyik erősebb fiú golyózni, tollazni vagy szentjánoskenyér-magba – pesti nyelven: boxenlibe – játszani lát magánál gyöngébbet, s a játékot el akarja venni tőle, akkor azt mondja: einstand. Ez a csúf német szó azt jelenti, hogy az erős fiú hadizsákmánynak nyilvánítja a golyót, és aki ellenállni merészel, azzal szemben erőszakot fog használni. Az einstand tehát hadüzenet is. Egyszersmind az ostromállapotnak, az erőszaknak, az ököljognak és a kalózuralomnak rövid, de velős kijelentése”. Aktualizáljuk Molnár Ferenc zseniális sorait:
Az erős fiúk – legalábbis úgy tűnik – jönnek, és nagyon céltudatosak. Ők erőszakolták ki a takarékszövetkezetek kényszer-államosításához vezető törvényjavaslat parlamenti elfogadását, amely a köztársasági elnök tetszését nem is nyerte el. (Áder János sommás véleménye: „…a fentiek alapján a törvénnyel nem értek egyet”.)
Erőszakosan tették, hiszen a takarékszövetkezeti közösség nem is véleményezhette a jogi norma szövegét. Nélkülük döntöttek a hátrányukra a sorsukról, súlyosan sértve a 170 éves szövetkezeti alapelveket és a szövetkezetek autonómiáját.
Az olvasóra bízom, hogy ezt az einstandot minek minősíti: üzenetnek vagy hadüzenetnek. A példa szerint, ha az államnak a jövőben megtetszik egy biztosító, egy tévécsatorna vagy egy magántulajdonban lévő ipari-kereskedelmi bázis, akkor törvénnyel azonnal elbirtokolhatja. Jó, ha tudja mindenki: amit a közeli múltban megtettek a takarékszövetkezetekkel, az a jövőben bárkivel megtehető. Senki nem érezheti magát biztonságban, ha vagyona a napjainkban megismert gyakorlat szerint elvehető, kisajátítható.
Ostromállapot ez a javából. Az új integrációs szervezet rövid úton érvényesíti a statáriális módon szerzett állami fölényt, és kényszeríti ki a szövetkezetek számára előnytelen részvénycserét. A szövetkezetek ugyan jogkövető magatartást tanúsítanak (különben elveszítik működési engedélyüket), de már most nyilvánvaló, hogy ebből értelmes és eredményes együttműködés nem lesz, nem is lehet. Az ököljogot érvényesítő fél nem várhatja el a bántalmazottól, hogy jó szívvel és őszintén statisztáljon saját megveretéséhez és megaláztatásához.
A kalózuralom létrejöttének lehetőségei biztosítottak. A többségi állami tulajdon elérésével a teljes takarékszövetkezeti rendszer szabad prédává vált, hiszen az elfogadott törvény az állami (többségi) részvénycsomag értékesítését nem korlátozza. Bárki tulajdonrészt – akár többségit is – szerezhet majd a Takarékbankban, aki az államnak szimpatikus és kedvére való. Lehet hazai, lehet külföldi. A törvény nem védi meg a szövetkezetek banki vagyonát és a szövetkezeti kistulajdonosok befektetéseit a tulajdonrészre ácsingózó pénzügyi martalócoktól.
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség – együtt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével – utolsó erejéig harcol a mostani állapot megváltoztatásáért. (Ombudsman, Alkotmánybíróság, egyéni polgári peres eljárások, nemzetközi pénzügyi, szövetkezeti és jogi fórumok.) Lehet, hogy mindez kevés lesz, az is lehet, hogy már csak későn jön el az igazság pillanata. De hát úgyis permanens szabadságharc folyik, miért pont mi ne harcolhatnánk a szövetkezetek önállóságáért!? Történelmünkből tudjuk, hogy az elbukott felkelések, szabadságküzdelmek is hagynak nyomot az utókorban.

Dr. Dávid Ferenc| Népszabadság| 2013. július 24.
* A szerző főtitkár, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.